Úgy esett, hogy múlt évben a FilmFreeway-en beküldtünk 2 filmet egy fesztiválra, és valahogy beválogatták őket a főprogramba. Aztán csönd, és most május 20-án írt nekünk egy szerb fickó, Slobodan, hogy ugyan menjünk már el idén a fesztiváljukra, Szerbiába (Constantine's Gold Coin fesztivál).
Tipikus paragépként gyorsan Google "szerbia tudnivalók" keresés: vegyes eredmény: közbiztonság EU szintű, de az autópályán vigyázni kell a parkolóban, mert a kocsikat szeretik a kővel ablakbedobó, vagy kerékkiszúró-segítő-de mindentellopó tolvajkák.
Google maps - Szerbiai rész 400km = OK, annyi megy 1 tankkal. Fesztivál oldal átnézés, FB, stb... megnyugodás, nem akarnak belőlünk emberfasírtot csinálni.
Utazás Szerbiába
Július végén elindultunk, közben kiderült, hogy lesz egy soknapos workshop is, ahol nekünk is gyerekeknek kell animációt tanítanunk, így laptop, szoftverek, mikrofon, hangkari, scanner - szóval minden - bekerült a csomagtartóba. Persze az xBox+Tv párost sem hagyhattuk otthon - Tomi megtiltotta. :)
6 óra volt a tervezett útidő, és sikerült 10-11 helyett délben indulni, így bár a határon gyorsan átengedtek (sima kártya formájú személyivel), tudtuk, hogy 7 körül fogunk beesni.
Egyébként az innenső oldalon nem akartak dínárt váltani nekünk, de a túloldalon teljesen gyorsan lehetett ezt elintézni.
Szerbiában 120-al lehet menni az autópályán, de méréssel 2x400km-en nem találkoztunk. Mindeneserte odafele menet nem akartunk szívni, így 120-ra szegeztem a mutatót és a határ után nézelődtünk.
A pálya rendben volt, néha egyik sáv rázott, de ott volt a másik. Ami paráztatós volt, hogy kizárólag fekete, sötétített ablakú BMW, Merci és Audi márkájú kocsik jártak. Néha gyorsan, de némelyik alig 110-el, amit nem értettünk, mert ugye a maffiózóknak gyorsan kéne menniük, az a menő. Később persze leesett, hogy azért van német, meg osztrák, meg szlovák rendszámuk, mert vendégmunkások, és csak éppen haza tartanak... szóval ez az előítéletünk alaptalan volt.
Az út mellett néha nagyon közel - akár 2-3 méterre kezdődtek már a földek, de néha a házak sem voltak 10 méternél távolabb.
Ami rögtön szembetűnt, az a rengeteg kukorica és napraforgóföld! Nem voltak nagyok a parcellák, talán itt még családok kezében vannak a földek és nem nagyvállalkozóknál, és ennek köszönhető az is, hogy szinte egyetlen föld sem volt ugaron, még csak kaszálót sem láttunk, csak kukorica-napraforgó váltotta egymást.
Szóval kb. 4 óra alatt Belgrádon át Nis városba értünk. Az offline Google maps egész jól teljesített - csak néha írta ki, hogy a térkép betöltése sikertelen. :) Egyből a vacsora helyre mentünk, ahol egy idegen azt mondta, ne fizessünk a parkolásért, csak álljunk nyugodtan az ő kocsija mögé. Itt tapasztaltuk először, hogy Szerbiában igen változatos módon lehet parkolni: akár járta sarokra, akár középére, de azért mindig úgy parkolt mindenki, hogy el lehessen menni mellette gyalogosan. Egyébként a szerbek elég jók centizésben és tolatásban is!
Első nap: vacsora, megnyitó - vagy fordítva?
Az étteremben senki, de a pincér nagyon kedvesen beinvitált, és bólogatott, amikor kerestük a többi filmfesztiválost. Telefon Slobodannak - kiderült, hogy változott az étterem, de nyugi, küld értünk egy lányt 5 percen belül ott lesz. Pincér - bocsi, akkor a leves és a 2. étel nem kell, megisszuk a kólát... elköszönés, várás. Addig megnéztük azért ennek a Labytinth nevű helynek a tényleg labirintusos, szuper dekorációs termeit. Ilyen kéne Pestre is!
A lány tényleg jött, és a kocsiba ülve próbált elnavigálni a szállodába minket - lemaradtunk a vacsiról?! De a GPS ügyesebb volt, mint kiderült Sandra 22 éves, de csak gyalog ismeri a járást. Nagyon kedves volt, a szálllodánál segített bejelentkezni, biztonságos helyet keresni a kocsinak (a sarkon, a járdán! :)), és azt mondta fél óra múlva, 7-kor találkozunk a többiekkel a bejárat előtt.
Behordás, kipakolás, pisi-kaki (a 7 éves Tomi fiunk is velünk volt), és go lefelé.
Elsőre furának tűntek, akikkel találkoztunk. Fél tucat tini lány, 1-2 idősebbnek kinéző, 1 középkorú férfi és láthatóan a felesége. Mindenki szerbül társalgott. Vagyis csak azt hittük a 2. percig, amikor Ingrid magyarul szólt hozzánk, kedvesen. Kiderült, hogy ő és a férje Szlovákiából jöttek. A férje Miro (Miroslav Regitko illusztrátor) nem beszél se angolul, se magyarul, de a szerbekkel azért megélrtik egymást.
Gyalog indultunk az Officer's House nevű kultúrházba, ahol az ünnepélyes megnyitó volt.
Már odafele úton nyitottan, kedvesen jött oda beszélgetni Sandra és az egyik - mint kiderült - bolgár lány is. Egész jól ment nekik az angol.
Odaérve vendéglátónk, Slobodan köszöntött, és azonnal azzal kezdte, hogy ne aggódjunk, bár kicsit későn érkeztünk, de a megnyitó után elkísér valaki az étterembe és vacsizhatunk. Kicsit éhik voltunk már, nagyon jól esett a lehetőség!
Mint kiderült Slobodan lánya volt az angol nyelvű fordító az ünnepségen, ami nem volt hosszú, és egy szerb énekes népdalszerű éneke is belefért. Köszönjük a polgármesternek, hogy - nálunk szokatlan módon - kb. 60 másodpercben üdvözölt, örült és sok sikert kívánt. Legalábbis ezt sejtettük a szuper-speed beszédből.
Kísérőnk megint Sandra volt, az étteremnél elköszönt, és bementünk. A pincérek kedvesek voltak, a kaja ok volt - elég éhesek voltunk, na!
Haza sétáltunk, aludtunk egyet. Jót, mert kemény volt a matrac, és hűvös az éjszaka.
Szerbia első látásra
Nem sok értelme lenne percről-percre leírni a történéseket, de azért időrenben írom le az érdekességeket.
Romos házak
Másnap a workshop helyszínére sétáltunk. A kb. 1km-es út során egyértelművé vált, hogy nálunk szokatlan mértékű változatosság van az épületek között. Azt is mondhatnánk egyszerűen, hogy rengeteg romos, omladozó, dőledező lakatlan és lakott ház van. De ez nem írná le a teljes látkéet, hiszen vannak teljesen modern lakóparkok, régies, de rendben lévő állapotú házak, és néhány régebbi, patinás épület is. Az igazán furcsa az, hogy ezek úgy tűnik mindenféle koncepció nélkül teljesen össze vissza, egymás mellett. Nincs két hasonló stílusú épület egymás mellett... :)
Kis boltok hegyekben
Szinte kizárólag kis boltokat lehet találni. Élelmiszer, gyógyszertár, pékáru, fodrász, ügyvéd, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. De ami ennél fontosabb, egymás mellett vannak. A szálloda utcájában pl. 9db Apoteka (gyógyszertár) volt, amiből 6db közvetlen egymás mellett. De ugyanígy volt 2 élelmiszerbolt egymás mellett, a tulajok meg kint beszélgettek, amikor nem volt vevő. Csak arra tudtunk tippelni, hogy az élni és élni hagyni elv mellett olcsó lehet az üzlethelyiség bérlése és a rezsi. Egyébként az átlagbér 46 000 dínár körül van, ami 110-120eft. Azt olvastam, hogy pl a szomszédos Horvátországban ennek kb a duplája.
Árak
Ami közös az üzletekben, éttermekben, szolgáltatásokban,, hogy Magyarországot képest kb. féláron van minden, amit helyben tudnak előállítani, tehát pl. a Cola, és a McDonald's hasonló árú, de a part legszebb részén egy korsó - helyi, király - sör és egy üdítő kijött 350ft-ból.
Italok
Általános, hogy a boltok az utcán tárolják a hűtőt, ami roskadásig van sörökkel, üdítőkkel. Ice-t nem sok helyen van, ahol találtunk, ott is csak 033-as dobozos volt. Legelterjedtebb a narancslé, és a szupermikrobubis almalé, ami tényleg nagyon finom. Ez igaz a sörökre is, amik általánosságban jól csúszó, ízes, de se nem túl keserű, se nem túl karakteres ízűek. Nekünk nagyon bejöttek. A furán 033-as üveges borokat nem kóstoltuk.
Ételek
Elképesztő volt újra érezni az igazi paradicsom ízét! No nem elsőre, mert az étterem, ahol ingyen volt teljes ellátásunk, nem volt a legjobb. Első este pjeszkavicát ettünk, ami egy marha, sertés és bárábyhúsból készült fasírt, és hambihusi közötti sült. Ok volt. Másnap töltött paprika szerű éget választottunk, de enyhén szólva nem jött be. Már éppen kezdtünk elkeveredni, de Ingrid azt mondta, menjünk mi is inkább velük, iszonyat olcsó és szuper éttermek vannak, itt csak szivatjuk magunkat. Igaza volt.
Második naptól a sarki szállodába jártunk reggelizni: tükörtojás, paradicsommal, és azzal a félkilósforma kenyéezsemlével, amit mindenhol adnak az étel mellé. Kv isteni, plusz még Tominak mindig egy süti. Királyi reggelihez ültünk!
A legjobb étterem Nis-ben
Az egyik délelőtti workshopról véletlen másik irányba indultunk vissza, így megtaláltuk a Riblja Konoba nevű szuper halas helyet.
Az egész hely egy maximum 2 kocsi beállására alkalmas udvaron lett kialakítva, minden négyzetcenti kihasználásával úgy, hogy mégsem volt zsúfolt. A konyha, mellékhelyiség lent volt az alagsorban. WC-re menet meg lehetett nézni, hogyan pucolják a friss halat - pikkelyezést láttunk, tehát tényleg tutti, hogy friss.
A pincér - már nem számítottunk rá - jól értette az angolt, nagyon kedves, és mosolygós volt. Manapság ritkaságszámba megy, hogy ne tablettel vagy jegyzettümbbel a kezében jelenjen meg a pincér a rendelést felvenni, de nála nem volt semmi, és bár sokat kérdeztünk, mind az ötünk két fogását, söreit, pálinkáit, üdítőit fejben jegyezte meg,
A halászlé nem volt annyira pirospaprikás, mint nálunk, de az íze tökéletes volt, a sült halak... Húúú! Nagyon frissek, ízletesek voltak. A köretek közül a krumplis gombócot emelném ki, ami kb. szilvásgombóc nagyságú krumplipűrés gombóc, ami édeskés, különleges ízű.
A sört 1 méterre tőlünk csapolták, iszonyatosan csúszós ízű volt!
Sajnos a kaják annyira jók voltak, hogy csak a másodikó alkalommal jutott eszünkbe, hogy evés előtt le kéne fényképezni. Ezen a napon rántott garnélát ettünk. Talán látszik, hogy kb. kétszer akkora volt 1 rák, mint egy sültkrumpli... és az íze?! Ó, de jó, hogy itt hozzászoktak a tengeri ételekhez, és ezt még akkor sem felejtették el, amikor már saját tengerük nincs!
Következő nap rámentünk az édesvizi halakra. No annyira nem tudtuk, hogy mire számítsunk - mert angolul nem volt kiírva, és a pincér is hiába mondta, nem értettük. Annyit tudtunk, hogy ponty. Az eredmény felejthetetlen volt: valami olyan speciális füstölt pontyot kaptunk egy kb. 30x50 cm-es gigatálon, amilyet még sosem ettünk. Egyszer már vettünk füstölt pisztrángot Lillafüred mellett, valami hasonló volt az állaga: a szálkák szinte kiugrottak a húsból, a húsban megmaradt minden íz és aromaanyag, és összeállt, de e mellett valójában puha is maradt. Az estra krumpligombócainkkal és a szuper helyi csapolt sörrel tökéletes volt.
Tomi is jóllakva vághatott vicces arcot.
Még néhány szuper evőhely
Bureket sajnos nem kóstoltuk, mert általában nem sok kenyeret eszünk. De azért Tomi segítségével még sok utcai ételt kipróbáltunk. Volt pl. a Caesar nevű gyorsétteremlánc, ahol a pizza kifejezetten jól eltalált, és olcsó. A Caesar salátájuk nagyon furcsa, óriási adag - persze, jó áron - és kb. a fele sajt! :)
Aztán volt Nis főutcájának a híd felölé végénél, majdnem közvetlen a McDonalds mellett egy pljeskavica sütő, ahol a nemzeti ételt egy pitához hasonló, de annál sokkal levegősebb, kenyeresebb, lazább tésztába tették, mellé pedig rendeget zöldséget pakoltak. Az idősebb ember csak sütötte, forgatta a húsokat, míg a 2 méteres fiatalabb pakolta a cuccokat a pitaszterűbe. Sikerült itt megkóstolnunk a szintén faszenes, üveges előlapú, utcáról 100%-osan látható kemencében sült csirkét, amiért másnap ismét visszamentünk. A sült krumpli is a nem agyonsózott változat volt, és biztosan nem fagyasztott volt.
Még egy éjszakai hazasétálás során Miroékkal betévetünk egy folyóparti étterembe (egy szálloda aljában volt), ami nagyon puccosnak tűnt. A tervezett sör mellé Miroék kértek salit és sajttálat is. A sajtokat én is megkóstoltam, és kicsit sósak voltak ugyan, de nagyon jó ízűek. Volt vagy 6-7 féle a tányéron. Jah és hiba a puccos hely, fillérekből megúsztuk.
Egy szó mint száz, elég könnyű jó ételeket találni, és az érezhetően kisretmelői zöldségeken kívül húsokban, sajtokban, pékáruban is különlegességet találni.
És jöjjön az igazság, a negatívumok
Az egyetlen negatívum, vagy kellemetlenség az autópálya melletti McDonaldsnál és a Nis főutcáján is látott kéregető kisfiúk. Miroék ismerték már a jelenséget, és ondták, hogy tilos nekik pénzt adni, mert akkor egész nap követni fognak.
Képáradat Szerbiából
És végül jöjjenek a képek 1-1 rövid mondat magyarázattal.
A Hram Svetog Luke templom belső tere. A szuvenírboltban 2-300 forintért lehet mindenféle bőr, gyöngy karkotőket venni.
A Nis városi Nišava folyó partja.
A Spomenik Šabanu Bajramoviću nevű szobor. E mellet van egy félköríves lécsős leülőhely, ami a fiatalok éjszakai életének központja. Itt minden este tizen és huszanévesek ülnek a folyóparton és söröznek, beszélgetnek. Hétvégén, jó időben több százan vannak, talán ezren is.
Tomivan viszont a szobor tetszett igazán.
Az előző szoborhoz közel, a Seventh Of July Parkban.
Focis szobor szintén a Seventh Of July Parkban.
A folyón kialakított vadvízi evezőspálya súgókkal.
A folyó egyik oldalán úszó étterem és söröző. Most épp nem állt mellette senki a vízben horgászbottal, legyezve! :)
A filmvetítések helyszíne, az Officer's House.
Medijana egy Római kori város romjait bemutató helyszín. Hasonló az Aquinkumhoz, de a feltárt terület még kisebb.
Viszont egy olyan mozaik maradt fenn viszonylagos épségben, amit nálunk nem láthatunk.
Niška Banja, a Nishez közeli szálodákkal, parkokkal teli fürdőhely. Itt a buszról leszállva láttuk ezt a csodálatos, de romos szállodát.
Kicsit katasztrófaturistáztunk is, de kívánjuk, hogy egyszer amikor visszatérünk, teljes pompájában, felújítva találjuk ezt a gyornyörű épületet.
Niška Banja-nál nem volt sok időnk, így egy kv+süti után már csak pár fényképre volt időnk.
Tomi segített egy közös kép elkészítésében is.
Vendéglátónk, Slobodan kedvenc családi kiránduló, sütögetőhelye: Special Nature Reserve "Jelasnicka Klisura". Ez valójában egy kanyon, ahova elég kanyargós, keskeny út vezet. A képen szerencsére nem szembetűnő, de sajnos elég sok volt a szemét. Később megtudtuk, hogy jelenleg nincs felelőse a hely tisztántartásának, csak a túrázók és a helybéliek szokták néha rendbetenni.
A tárborhelyről létható egy szép kis szikla... és ha már ott volt...
Fel is másztunk.
És a piknikezlés közben volt idő lefényképezni Moncsika új tetoválását is.
Na jó, nem tetkó, csak az a filtollas rajzd, amit Miro előző nap fejenként 4-5 perc alatt rittyentett sok résztvevő lábára, karjára. :)
A Koponya torony, avagy Skull Tower, ami Nis történelmének kiemelkedő emlékműve. Itt nem 150 évig, hanem egélszen 1878-ig tartott. 1809-ben szerb felkelés volt a török ellen. A törökök ostromolták a várost és amikor felkelőknek elfogyott a lőszerük, 1000 ember robbantotta fel magát hősi halált halva, többezer török katonát magával vive a halálba. A török Hurşid pasa a legyőzött felkelők koponyáiból tornyot építtetett az erre járó népek elrettentésére (Nis kereskedelmi útvonalon feküdt).
A helyiek aztán az idők során próbálták megtalálni elhunyt rokanaikat, és tisztességesen eltemetni, így a toronyban az eredeti 511-ből már csak 58 koponya található.
Közülük az egyik a felkelők vezérének Stevan Sinđelićnek-nak a koponyája.
A torony még ma is meghökkentő látvány, főleg ha figyelünk arra, hogy a szerb emberek számára mennyire fontos, nemzeti emlékről, emlékhelyről van szó.
A Fortressben a túristaszállító kisvonaton is kedvesek voltak, csak akkor lepődtünk meg egy kicsit, amikor a "mozdony" traktorhanggal indult. Persze rájöttünk az okra is, az út a parkban néha igencsak hepehupás, itt csak a trakto tud elmenni.
A Fortressben épen maradt romok.
Nis bevásárlóutcája alatt egy óriási, talán több kilóméteres aluljáró szint is van. Persze szombaton itt sinjcs nyitva semmi, mint általában a boltok.
Tomi éppen az 5D-s VR cuccot próbálja ki, ami azért volt érdekes, mert pont ilyen formájú volt a Tomi és a szamurájban a VR cucc... :)
Moncsika nem tudta kidobni az utolsó este fillerekért vett pattogatott kukoricát, mert olyan kedvesen adták, és csomagolták nekünk zacsiba, amihez nem vagyunk hozzászokva.
Bevallom, előítéletekkel teli indultunk haza, de nem csak, örökre elfelejtettük ezeket, de örökre a szívünkbe zártuk Szerbiát, Nis városát, és a szerb embereket, akik közül mindenki kedvesen és segítőkészséggel fordult hozzánk.
Egy dolog teljesen biztos: jövőre is megyünk szerbiába - ha Slobodan meghív, akkor a fesztiválra, ha nem, akkor egyszerűen nyaralni. Köszönjük az élményeket!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése